Apám valamelyik hétvégén közölte velem, hogy tulajdonképpen ő hat unokát szeretne. Ha mondjuk lenne 3 testvérem akkor ez a szám még nem is lenne túlzás, no de csak egy bohém húgom van, balkézről meg nem tudok testvérről. Mikor ezt közöltem vele, az öreg megnyugtatott hogy hugitól csak kettőt vár el, de négyet nekem kell leszállítanom!!! Kérdeztem tőle, hogy akkor mikor megyünk a gyerekotthonba?

Sütöttem, főztem, a trógerek mindent megettek és 4ig maradtak, jó buli volt. A éjféli tüzijátékkal a teraszon jól beégtem, minden második rakéta besült, ami nem kevés viccelődésre adott okot az enyhén spicces haveroknak. Ennek köszönhetően az új év továbbra is tüsszögve indult, a buli romjait még másodikán is takaríthattam és mivel a Forbes magazin új évi számában továbbra sem találtam meg magam, így ezt az évet is munkával kezdtem.

Eddig húztam, a karácsonyi kertdíszítés megtette hatását. A hangom valahol Jose Cura és Carreras között, nyelni nem tudok, fáj a fejem, kapitális torokgyuszim van. Tuti lesz a szilveszter, trombita helyett zsebkendőt fogok fújkálni. Amúgy sem akartam sehová menni, de az összes haverom arra vár hogy bejelentem a házibulit. Ha hoznak narancsot és 12kor mindenki hazamegy még meg is csinálom.

Idén már jó előre beharangoztam, hogy senki ne számítson drága ajándékra. A jelen gazdasági helyzet és a megszorítások elértek a fa alá is, ezért mindenki maximum egy személyre szóló origamit kaphat, azt is újrafeldolgozott papírból. Az ünnep közeledtével annyit azért engedtem a szigorból, hogy azért csak szép színes papírból hajtogattam.

Néha akkor is megéri kockáztatni, ha a vereség biztos. Vannak olyan pozitív élmények, melyekre akkor is szükség van, ha fájdalom az áruk.

https://www.youtube.com/watch?v=Ohx-Fcj_SuQ

Az ember ül és gondolkodik. Mi is a cél ami miatt itt vagyunk? Miért kell nap mint nap megvívni a csatákat, melynek többségét magunk generáljuk? Miért van Nő és Férfi között az állandó harc? Miért kell mindig megmutatni a másiknak, hogy ki a Jani? Elrejtve a valódi érzéseket, csak vívunk és vívunk, szomorúságot okozunk a másiknak és saját magunknak. Medig csak az lenne a lényeg a végelszámolásnál, hogy mennyit élt az ember örömben és boldogságban, mert ha ez csak egy nappal is több mint a bánat és szomorúság napjai, akkor mondhatjuk hátradölve, megérte.

Az ember fiatalon mindent másképp lát. Nem tudja mit jelent az amikor a szülei a tanulásra buzdítják, nem érti miért szabnak határt az szabadságának, nem érti miért korlátozzák. Amikor az ember eléri a 30.-at valahogy minden megvilágosodik, mi volt az értelme a sok tiltásnak, a sok korlát értelmet nyer és az ifjú ember utólag mindenben igazat ad az ősöknek, akik olyan fiatalon mint most ő maga már tudták az igazat.

A sok ellenállás és lázadás értelmét veszti és átveszi helyét a késői beismerés. Mert az ember mindig a saját hibáiból akar és tud tanulni. Sajnos.

Ilyenkor nem marad más mint a beismerés, hogy volt abban valami igazság amit egy lázádó kamasz csak falra hányt borsónak tekintett.

November az egyik legutálatosabb hónap. Hideg, esős ködös. A nyár még itt van az ember emlékezetében, de a karácsony még messze. A nap már nem süt, de a hó sem esik. Mindenki megfázik, tele az utca köhécselő, sapkás sálas emberekkel akik reggel még sötétben indulnak otthonról és este már sötétben érkeznek haza. November szinten semmire sem jó, csak a munkára. Megyek én is dolgozom tovább... https://www.youtube.com/watch?v=4VX6gMudhCU

A mai napnak is annyi értelme volt, mintha szines üvegcserepeket szedegettem volna egy bezárt gyártelep összedőt szerelőcsarnokában. De az legalább nem lett volna ennyire stresszes. Mondta apám legyek fogorvos, én hülye meg csak legyintettem. Na mindegy! Holnap is nap lesz és az őrület folytatódik tovább, a sok süket meg mindent elhisz amit hall. Hurrá vége a válságnak mondják széles e világon, csak közben éhenhalnak a marhái. Veszek egy teflonkést, ha vajaskenyeret akarok kenni akkor nem kell hozzá vaj!

https://www.youtube.com/watch?v=2cKS66CrSPI&feature=related

Azon gondolkozom miközben írok kis naplómba, hogy veszélyes dolog ez a naplóírás, amolyan rés lehet a pajzson, mert olyan dolgok derülhetnek ki rólam, melyeket még önkénytelenül is rejtve hagynék a világ elöl. Most például azt, hogy k..a nincs kedvem itt dolgozni, nekem a munka hősének.

Hetek óta hepe hepe hátán. Gondoltam ma változtatok a trenden. Azt terveztem, hogy korán indulok be dolgozni, de ez még sosem sikerült, így ma sem. A Margit híd lezárása miatt valahogy a Lánchíd irányába kellett eljutnom, a szokásos 10 perc helyett 45 perc alatt sikerült. Meglepően jól vettem a dugó okozta stresszt. Azonban azt már nehezebben, hogy a parkolókártyám a TFben hagytam, így az utcán kellett megállnom. Mondanom sem kell hogy az amúgy is bukós nap végére még két mikuláscsomag is várt a kocsin. Hepe van még mindig gyerekek.

Nyaralni voltam. Pihenni, kikapcsolódni. Hogy végre eltereljem a gondolataim. De egy hét után a tengeren, rosszabb állapotban vagyok mint voltam. Mintha a tenger hullámai a lelkemben is csak felkavarták volna a dolgokat. Semmi nem úgy megy ahogy elterveztem, sőt minden csak rosszabb lesz és ami a legfélelmetesebb, hogy kilátásom sincs hogy forduljanak a dolgok. Nincsenek már céljaim, az egyik nap megy a másik után. Hétköznap a hétvégét várom, hétvégén a hétfőt. Szaladnak a napok, csak egy állandó az üresség. Már mindenki házas körülöttem s születnek sorra a babák. Én pedig itt vagyok egy kurva aranyhallal, egyedül ebben a rohadt városban. Holnap munka, felmondok. Elég volt ebből a szarból!

www.youtube.com/watch

Péntek esti magányos sétám során, elvetődtem a Gödör felé. Ahogy áthaladtan a félrészeg tömegen, úgy éreztem magam mint egy marslakó aki Sting számát énekelgeti magában. Az emberek a fűben, a padokon, a díszburkolaton hevertek, az áradatot néhol törte meg a sövény, és bikikli halom vagy a sörözdobozokkal teli medence. A jókedvű nevetgélés mellé néhol szolid fű illat szállt a levegőben. Nemhiába ezt a részt sokan kis Amsterdamnak is nevezik. :) Az alter életérzést hátrahagyva és a pálinkafesztivál helyét szigorúan elkerülve a Vörösmarty tér irányában elhagytam az eseményteret. A Gerbaud előtt egy kicsit elidőztem az utcazenész szomorú játékán, ránéztem az irodám sötét ablakára és elment a kedvem a további sétától.

A tegnapi pálinkakóstolás megtette a magáét, rettenetes fejfájással emlékeztetett az estére. Természetsen reggel megint telefoncsörgésre kellett ébrednem, a 10.-nél már elszakadt a cérna és a kocsiban ordibáltam egy sort. Egyszerűen tehetetlen vagyok vele. Nem érti meg, hogy ennek a viselkedésnek semmi értelme. Teljesen magába fordul, elhanyagolja és rombolja magát és csak rajtam gondolkodik. Már munkába sem jár be. Hova lett az a mosolygós vagány csaj, aki mindenkinél jobban tudta mi az útja és, hogyan érheti el azt amit akar. Csak az erőszakosság jön tőle, akkor is ha belepusztul. Ha nem szerezhet meg szép szóval, akkor mocskolódik, fenyeget, majd zsarol. Nem értem mit gondol, azok után ahogy viselkedett velem és a környezetemmel, hogyan tudnám én őt felvállalni? Mindig mondtam neki, hogy a tetteinek és szavainak következményei vannak, amiért vállalni kell a felelősséget.

Pedig szépen indult.

 

Délutám 30 nemfogadott hívás és legalább annyi sms után hazaérten kis lakásomba, azzal a parával hogy bármikor csörög a kaputelefon mert beszélni akar velem az ex. Hála az Úrnak a telót kikötöttem így részesülhettem 1 óra pihenőben úgy öltönyben ahogy hazavetett a sors. Amikor felébredtem természetesen az smsekből már tudtam mekkora egy tróger mocskos állat vagyok aki most is csak a pinát hajtja. De ha már ennek lettem kikiáltva, hívtam A-t hogy induljunk a pálinka fesztiválra. A fesztivál nem hazudtolta meg magát, sikerült jó hangulatba kerülni, mikörben az smsek már arról értekeztek hogy biztos egy régi szerelem miatt dobtam az exet és mekkora egy köcsög vagyok. Nos hogy megfeleljek az elvárásoknak el is határoztam, ma csajozni fogok. Letipegtünk a szokásos helyre, ahok annyi kapás volt hogy nagy zavaromban haza is jöttem, szokás szerint profi módon. Azért annak a vörös toppos szőkének köszönöm hogy mosolyt csalt az arcomra ebben a válságos időben.

Migrén az nincs ma még, de lehet ez nem is migrén. Exnő smseitől viszont megint tele a telo. Megint a szerény szerencsétlent adja elő aki tudna változni, csak én nem akarom. A hajnali 2 órás 10 nem fogadott hívás azért aprócska jel, hogy ne higgyek neki. Estére már megint tróger leszek, akit csak a farka hajt. Nem baj így szokott lenni. Holnap megint öngyilkossággal fog fenyegetni. Minden esetre a kocsival beállok a garázsba. Munka nem megy. A Forint viszont erős, ez jó, de ezt is leszarom. Nincs bennem lendület. A keddi manager szűrésen leadott mintákból majd kiderül hogy benne van-e a véremben a munka. Nincsenek kihívások, nagy feladatok, csak ez a kurva állóvízben lavírozás. Unalom a köbön. Csajozás sem megy. Valahogy nincs is kedvem hozzá. Csak a macera van velük. Amint lehetne belőle valami, én inkább odébb állok. Lehet coming outolnom kellene? Pitét már jól sütök, a lakberendezés is megy. Nagy karrier állna előttem. Lehet ez a megoldás minden bajomra?